Képek és nézők találkozásai

Leszámítva azt az előzményt, hogy első alkalommal önként és előzetes szülői hozzájárulás nélkül tettem közszemlére képzsengéimet sarokra néző falusi házunk fehér falára, hetvenhárom (1973) óta vagyok kiállító festő.

Többségükben itthon, hazám fővárosában Budapesten jöttek létre eddigi tárlataim, s mint legtöbb szerző, én is örülök az ezekre szóló meghívásoknak.

A kiállítás ugyanis módot ad arra, hogy a képek összetalálkozzanak a nézőkkel, köztük szigorúszemű kritikusokkal is, ami – ha jól sül el a dolog – újabb inspirációt ad a szerzőnek a további munkához.

Az alábbi esetben is ez a reménydúsította készülődés volt érvényes: többszörös terepszemlével, méricskéléssel, tájékozódással a nyolcadik kerületi Gutenberg Művelődési Otthonban tervezett kiállításom kapcsán. Négy, falba csúsztatott, épített üveges és kulcsos tárló szolgált a kollekció bemutatására. Mindenképpen koncentrált rendezést igényelt a kivitelezés. A négy tárló képanyagát végül is úgy helyeztük el, hogy egyenként és együtt is meg tudják szólítani a nézőket. Alcímek is segítették ennek az elképzelésnek a létrejöttét. Például: Ecsettel, kötött időben; Ártatlanok emlékezetére; Univerzum; Játszani is engedd… és még számos variáció a fentebb említettek szerint. Hogy minél szívélyesebben szóba állhasson egymással: néző a képpel, s uram bocsá, a szerzővel is, aki időről-időre drukkolva készül tárlataira, ezekre a nélkülözhetetlen szembesülésekre: s vágya, hogy képei utat találjanak az érdeklődőkhöz rövid szemlére, de akár örökre is…

> Tovább a cikkekhez.