Színnel, vonallal

           Szent borzadály fog el arra a gondolatra, ha Bagdy Emőke vagy Moussong Kovács Erzsébet egyetemi tanárok ízekre akarnák szedni, hogy mit miért festek éppen úgy, s miért va­gyok a színek szerelmese és a többi, és a többi.
Szerencsére a két kiválóság nem elsődlegesen a képzőmű­vészetről, s az e körben - hivatásban - ügyködőkről fejtette ki véleményét szeptember közepén egy kicsinyke szakmai kiál­lítás keretében, hanem a néhány paravánra helyezett gyer­mekrajzokról, amelyek szívszorító témáról, a munkanélküli­ségről adtak számot.
           Különben a rajzok közül jó néhány visszaköszönt, mert a Munkanélküliek és Álláskeresők Egyesületeinek Országos Szövetsége átvette a kezdeményezőktől - a székesfehérvári­aktól, majd a kecskemétiektől - a már kiállított rajzokat, s szép számú érdeklődő számára tette hozzáférhetővé majd egy hónapon át tavaly júniusban a Villányi úti Konferencia Központban, nyári tárlat keretében.
Ahogy tavaly is, ezúttal is láthattam Manó Nikoletta kecs­keméti kislány rajzát az éjszakáról: újsággal takaródzik a „vi­lágból kilökött", s tán' álmodik is valamit, puha ágyról, ke­nyérről, munkáról. Számos olyan rajzzal találkoztunk ta­valy, ahol a pedagógusokkal megbeszélt téma nyomán a ku­kák sorakoztak elő, turkálókkal, s nem föltétlenül csak gyere­kekkel, meg utcai zenésszel, kövön pattanó pénzdarabokra váróan.
Bagdy Emőke, a kiállítást házigazdaként is, megtekintésre ajánló szavaival a munkák nyitott befogadására ösztönözte a nézőket. Moussong Kovács Erzsébet a gyermekrajzok üzene­tét elemezte, mivel a kép sok mindent el tud mondani, olyas­mit is, amit a szavak nem képesek", vagyis „a lélek mélyebb rétegeiről tud beszélni". A gyermekek rajza is. Sőt! Azok tud­nak igazán. Hiszen a gyerekek - s ezt a professzorasszony is megerősítette - minden időben élik is, látják is a körülöttük zajló világot. S ha tehetik: színnel, vonallal is ki tudják fejez­ni mindazt, ami a szívüket nyomja. Méghozzá a gyermeksé­gükre jellemző - romlatlan - őszinteséggel. Elmondta azt is, hogy évtizedek után, a kilencvenes évek elejének gyermekei szembesültek tömegével az elemi embe­ri létet s lelket sújtó munkanélküliséggel. Nemcsak gyermek­rajzokat tanulmányozott. Szakszótárakat is. S szinte sehol sem szerepelnek ennek a „társadalmi földindulásnak" pszi­chológiai hatásai: a traumák. A hátrányos helyzetek, a devi­anciák. És a szegénység. Aki szegény, az a legszegényebb!? Egyenesen következik, hogy a rajzok mindezt tükrözik. A „so­kan vagyunk"-tól a szégyenérzetig, az alkoholba menekülés­től a kiközösítésig. Tavaly is tablókra raktunk ilyen rajzokat. Ezen a Hűvösvöl­gyi úti rögtönzött - s főleg orvosi szakmának szóló - tárlaton is szóba kerültek ilyen rajzok. „Az a szomorú, hogy mind­össze egy képen láttam a szolidaritást: egy foltos ruhájú fiúval osztotta meg banánját egy adidas cipőjű."
            A rajzi lehetőségek - és a láthatóvá tevés-változatosak. Al­vó macska, egérrel álmodik. Újságpapír a takaró, más rajzo­kon szinte érezni a gépek zakatolását, azokból a gyárakból, amelyek még működnek, de amelyekre kitátotta száját a kapzsi tőke. A professzorasszony - mint mondta - nem akarta a rajzokat esztétikailag elemezni. Így is, sokat tett. Elérte, hogy akik ott voltunk, úgy gondoltuk: tovább kell vinni a témát. Ki-ki szakmája, lehetősége szerint. Például a szolidaritás terjedése, erő­södése felé. A rajzokban - amelyek, miként Láng László, a Munkanélküliek és Álláskeresők Egyesületei Országos Szö­vetségének elnöke megfogalmazta, a megkövesedett élmé­nyek lenyomatai - ez az üzenet is benne van!

 

> Tovább a cikkekhez.